LIC-1 „újratöltve”

Ha a kezdetektől figyelemmel kíséred műszaki információs tartalmainkat, akkor bizonyára „beugrik”, miről is van szó, hiszen néhány kapcsoláshoz használtuk már az LIC-1 vagy LIC-2 eszközöket. Újabb olvasóinknak, illetve az ismeretek frissítéseként az alábbiakban röviden összefoglaljuk ennek az egyszerű és érdekesnek mondható eszköznek a működését, valamint bemutatjuk egy régi LIC-s kapcsolás továbbgondolását a stabilabb vezérlés érdekében, melyre egy Kedves Olvasónk hívta fel a figyelmet.

Mit is tud az LIC-1 és LIC-2?

Az LIC eszközök automatikus megvilágítás-szabályzók, melyek az általuk felügyelt környezet megvilágítását a kimenet szabályozásával az előre beállított állandó szinten próbálják tartani, függetlenül a külső, természetes fények hatásától. Más szóval, ha besüt a nap, akkor lejjebb szabályozza a mesterséges világítást, ha beborul, besötétedik, akkor feljebb, de mindkét esetben arra törekedve, hogy a megvilágítás mértéke ne változzon a figyelt és szabályozott környezetben. Tehát megfelelő beállítások mellett pl. egy sok ablakos irodában, munkaterületen állandó, egyenletes megvilágítás biztosítható egész nap.

A megvilágítást mindkét típus egy külső fényérzékelővel méri (SKS - tartozék).
Az eszközök csupán kimenetükben különböznek egymástól: 

  • Az LIC-1 230 Vac feszültségű R, L, C, LED és ESL típusú fényforrásokhoz használható
  • Az LIC-2 kimenete analóg 0(1) - 10 V, ezért alkalmas pl. irodák hagyományos fénycsöveinek szabályozására, megfelelő analóg bemenetű előtéttel.

Az LIC szabályzó három üzemmódját a „T” bemenetre kötött nyomógomb segítségével lehet átváltogatni:

  • Rövid gombnyomásra (<5 mp) mindig kikapcsol a kimenet (ugyanez történik tápfeszültség bekapcsolásra is).
  • Közepesen hosszú gombnyomásra (0,5 - 3 mp impulzus) automatikus üzemmódra kapcsol (előtte kikapcsolt állapotban kell lennie!)
  • Hosszú gombnyomásra (> 3 mp) „takarítás” üzemmódra áll, ami 100% megvilágítást jelent.

Amikor automatizáljuk az automatikust is

Az első ábrán a már korábban bemutatott kapcsolást rajzoltuk át, illetve egészítettük ki. Egy kicsit változott a bekötés és bekerült egy plusz időrelé is…de nézzük sorjában. 

Az áramkör felhasználása elsősorban olyan környezetben lehet hasznos, ahol szükség van egy alap, állandó megvilágítási szint tartására, mely pusztán arra elegendő, hogy irányfényként jelölje az útvonalat pl. gyalogúton, hosszú folyosón vagy akár kerékpárúton. Amikor a mozgásérzékelő emberi mozgást detektál, akkor 100%-ra kapcsolja az adott fényforrást (lámpatestet), hogy az arra járónak elegendő megvilágítást adjon a biztonságos közlekedéshez. Amikor letelt a mozgásérzékelő saját időzítése (vélhetően ekkor már elhagyták a figyelt területet), akkor visszakapcsol az alapértékre. Több lámpatesthez egyenként beépítve egy egész útvonal működhet ezzel az automatizmussal. 

Az áramkör soha nem kapcsol ki hosszabb időre, hiszen nappal, amikor elegendő mértékű a természetes fény, akkor megfelelő beállítás mellett úgyis leszabályozza a kimenetét, így nem fog világítani a fényforrás (nem fogyaszt). A kikapcsolás akkor történik meg egy rövid időre, amikor a mozgásérzékelő időzítése letelik és visszakapcsol alapállapotba. Ez azért szükséges, hogy vissza lehessen kapcsolni automatikus üzemmódba az SJR-2 időrelé késleltetett impulzusával (lásd működési diagram). A visszakapcsolás feltétele, hogy előtte kikapcsolt állapotban legyen az eszköz.

web

Hogyan működik?

Tápfeszültség bekapcsoláskor:

  • Az LIC-1 kikapcsolt állapotba áll
  • A CRM-91H tápfeszültséget kap a mozgásérzékelő nyugalmi érintkezőjén keresztül.
  • Elindul a CRM-91H 0,5 mp-es kikapcsoló impulzusa, de az LIC amúgy is kikapcsolt állapotban van, így nincs hatása.
  • A CRM-91H impulzusának leteltével nyugalmi érintkezőjén (16) tápot kapcsol az SJR-2 időrelére, mely elkezdi mindkét időzítését.
  • Az LIC-1 „T” bemenetére késleltetve rákerül a kb. 2 mp-es impulzus, melynek hatására automatikus üzemmódra kapcsol.

Mozgásérzékelésre:

  • A mozgásérzékelő reléje meghúz emberi mozgásra, ezzel 3 mp-nél hosszabb impulzust kapcsol az LIC-1 „T” bemenetére, ami 100%-ra kapcsolja a kimenetét.
  • A mozgásérzékelő időzítésének leteltekor reléje nyugalmi állapotba kerül és tápot kapcsol a CRM-91H időrelére, mely kiadja a 0,5 mp-es kikapcsoló impulzust - az LIC-1 kikapcsol.
  • A 0,5 mp letelte után tápfeszültséget kap az SJR-2, mely késleltetve kiadja az automatikus üzemmódba kapcsoláshoz szükséges kb. 2 mp-es impulzust (0,5 - 3 mp között lehet) - az LIC-1 automata üzemmódba kapcsol.

Kézi vezérlés:

Ajánlott beépíteni egy nyomógombot a „T” bemenethez, hogy kézi vezérléssel bármelyik üzemmód „rákényszeríthető legyen a szabályzóra, ha esetleg szükség lenne rá.

Ha másképpen szeretnéd

A kapcsolás természetesen tovább gondolható, néhány ötlet:

  • A tápfeszültséget digitális kapcsolóórával kapcsolva valós idejű napi időszakokra oszthatjuk a működést - az SHT-1/230V kapcsolóóra tökéletesen megfelel hozzá.
  • Ha azt szeretnénk, hogy táp bekapcsolásra ne váltson azonnal automata üzemmódra, hanem maradjon kikapcsolt állapotban az LIC-1, akkor egy CRM-91H/230V időrelé kontaktusával bonthatjuk az automata üzemmódra kapcsoló jelet. Az időre nem engedi érvényesülni az automata üzemmódra kapcsoló jelet, ami összesen max. 0,5 + 3 = 3,5 mp időtartam, ezért kb. 4 mp vagy nagyobb állítandó be a szintén „b” funkcióba működő időrelénél. A késleltetés utáni első mozgásérzékelés újra a fentebb leírt folyamatos működést indítja el, hiszen a kiegészítő időrelé csak táp bekapcsoláskor hatásos. Az első ábra kapcsolásának kiegészítését a következő ábra mutatja (a többi rész megegyezik).

MH_91_2019_11het_LIC1_vezerles_2abra

Szépen lassan hosszabbodnak a nappalok, így egyre kevesebb mesterséges megvilágításra van szükség. Az LIC szabályzók a komfort mellett komoly energia-megtakarítást is eredményezhetnek. Gondold át, hol tudnád használni akár az alapeszközt, akár a fenti kapcsolásokat.

Felhívjuk figyelmedet, hogy bejegyzéseinkben közölt kapcsolások alapvetően elvi megoldások, elsősorban gondolatébresztő ötletek. Nem mindegyik kapcsolás van konkrétan élesben tesztelve, ezért alkalmazásuk előtt műszaki tartalmukat feltétlenül szükséges ellenőrizni, esetleg a saját felhasználás körülményeihez módosítani. Ha hibát találtál vagy egy jó ötlettel módosítottad a kapcsolást kérlek, jelezd felénk vagy küld el a megoldást, hogy megoszthassuk olvasóinkkal.