Kézi beállítású termosztátok

Sokszor „a több a kevesebb” - szokták mondani, mely kiegészülhet azzal is, hogy sokszor a kevesebb éppen elegendő. Amikor szobatermosztátot választunk a lakás fűtéséhez, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a legnagyobb tudású, a legdrágább vagy a szép kijelzővel rendelkező okos termosztát a legjobb választás az adott rendszerhez. Érdemes ellenőrizni az éppen aktuális tanácsadók által ajánlottakat még akkor is, ha szakember, ugyanis több más mellett egy jó termosztát is markánsan meghatározza a fűtés minőségét, ami pedig hőérzetünket is érinteni fogja. Sokféle szempont vizsgálható a kiválasztásnál, melyek közül a legfontosabbak között van a kis értékű hiszterézis, a pontos szabályozás, a könnyű elemcsere, stb., valamint a programozhatóság is, amennyiben különböző időszakokban más-más hőmérsékletre van szükség. Utóbbi nem feltétlen fontos szempont azoknál a fűtési zónáknál, melyek állandó hőmérsékletet igényelnek vagy eleve mindig tartózkodik valaki otthon, ezért nincs értelme időprogramokat beállítani. Ekkor fontos szempont lehet a könnyű és egyszerű kezelhetőség.

Korábban már bemutattuk az időprogrammal rendelkező 21235 típusú digitális kronotermosztátot, mely tudásával minden igényt kielégíthet. Az ELKO EP kínálatában megtalálhatók viszont egyszerűbb termosztátok is, melyek a fenti esetekben szintén kiválóan használhatók és tényleg nagyon egyszerűen kezelhetők. A következőkben ezt a két típust mutatjuk be.

Gyors beállítás forgatógombbal

Az első ábrán a LOGUS90 szerelvénycsalád bármelyik keret/fedlap dizájnjával kompatibilis 21234 típusú forgatógombos termosztát összeállítása és bekötése látható. Az összeállítás a mec21 mechanizmus családnak megfelelő, míg a bekötés az EFAPEL termosztátoknál megszokott módon történik.

1_abra_2021_40

A 21234 letölthető használati leírásában minden fontos információ megtalálható. A fedlap 5 °C és 30 °C között skálázott, valamint a tárcsát teljesen balra forgatva kikapcsolható a termosztát. A bal alsó sarokban pedig egyetlen LED visszajelzőt találunk, mely aktív fűtésnél pirosan, aktív hűtésnél kéken világít. Az üzemmód az elektronikával szerelt mechanizmus bal felső sarkában található forgókapcsolóval választható, mielőtt rápattintanánk a keretet. A beállítást és visszajelzést a következő ábra is szemlélteti.

2_abra_2021_40

Az ábra diagramján a szokásos ON/OFF működés folyamata látható. A kapcsolást egy záró érintkezős relé végzi. A differencia hőmérséklet ennél az eszköznél nem állítható - fixen 2 °C. A differencia hőmérséklet értelmezése eltér a szokásos hiszterézises értelmezéstől, miközben egyébként működés szempontjából hiszeterézisnek is felfogható, ugyanis a diagramról leolvasható, hogy a forgótárcsával beállított hőmérséklet lesz a kapcsolás felső határa (pl. fűtésnél itt kapcsol ki a termosztát) és a beállított mínusz differencia hőmérséklet lesz a kapcsolás alsó határa (fűtésnél itt kapcsol be a termosztát). Mindez megfeleltethető ± 1 °C hiszterézisnek.

Lehetőség van 1 db padlóérzékelő bekötésére, melynek feladata megakadályozni, hogy a padló hőmérséklete átlépje a meghatározott maximális (túlfűtés-védelem 35 °C-on) és minimális (páralecsapódás elleni védelem 16 °C-on) hőmérséklethatárokat. A készüléken nincs választási lehetőség a belső érzékelő vagy a padlószonda szerinti szabályozásra, ugyanis automatikusan felismeri a padlószonda jelenlétét. Ha érzékeli a padlószondát, akkor a szoba szabályozása továbbra is a belső érzékelő szerint történik, kiegészítve a padlófűtés védelmével.

Digitális termosztát időprogram nélkül - távirányítási lehetőséggel.

A beállítás egyszerűségében a 21234 termosztáthoz hasonló, de kijelzővel rendelkező termosztát a 21236 típus, mely az EFAPEL 81900 cikkszámú univerzális infra távirányítójával is kezelhető. A termosztát összeállítása, a távirányító és a bekötés az ábrán látható. 

3_abra_2021_40

A bekötés ennél az eszköznél sem rejt semmi különlegeset,- a tápon kívül a záró érintkezős vezérlőjelet és opcionálisan a padlószonda bemenetet kell/lehet csatlakoztatni. Választható, hogy a szabályozás csak a belső, csak a padló vagy mindkét érzékelő alapján történjen. Az előlap gombjaival történik a kívánt hőmérséklet beállítása és tulajdonképpen ennyi a kezelése fűtési szezonban, illetve kikapcsolható a termosztát pl. nyárra.  Ugyan időprogrammal nem rendelkezik, de beállítható egy időzítő 15 perc - 6 óra tartományban, mely időtartamra más hőmérséklet adható meg az alapértéknél. Ha letelt az idő, akkor visszakapcsol az alapbeállításra. Rendelkezik túlfűtés és elfagyás elleni védelemmel, valamint szelepvédelemmel is, mely inaktív időszakban időnként megmozgatja a csatlakoztatott szelepet, megvédve ezzel a letapadás ellen.

Választható a normál ON/OFF kétállásos szabályozás vagy a Feedback (PID) szabályozás, mellyel kiküszöbölve az ON/OFF szabályozás túllengéseit pontosabb hőmérséklet beállás érhető el (lásd 4. ábra). A beállítás további lehetőségei a 21236 letölthető használati leírásában olvashatók.

4_abra_2021_40

A szabályozáshoz beállítható differencia hőmérséklet tartománya 0,5 °C - 3,0 °C között van. 0,5 °C-t választva tulajdonképpen 0,25 °C hiszterézist kapunk, ahol a beállított hőmérséklet lesz a kapcsolás felső határa és a differenciával csökkentett az alsó.

Az EFAPEL új fejlesztésű 21234, 21235 és 21236 típusú termosztátjai közül nem nehéz kiválasztani a szükséges szabályzót, hiszen a sokat tudó időprogrammal rendelkező verzió mellett megtalálható az egyszerű forgatógombos vagy a szintén könnyű beállítású kijelzős típus is.

 

Figyelem! A bemutatott megoldások elvi kapcsolási rajzokkal vannak illusztrálva, melyekben a többszöri ellenőrzés vagy műhely körülmények közötti tesztek ellenére is lehetnek hibák. Adott feladatra való alkalmasságuk ellenőrzése, esetleges módosítása a telepítő feladata és felelőssége! A szerző és a cég nem vállal felelősséget a bemutatott elvi megoldások felhasználásából eredő károkkal és egyéb problémákkal kapcsolatban. A rajzokon látható vezetékek színei csak a könnyebb átláthatóságot segítik, nem feltétlenül egyeznek meg a szabványos vezetékezés színeivel!