Kapu- és garázsajtó mozgatás egyszerre - újratöltve

Egy korábbi bejegyzésünkben már bemutattuk két motoros nyílászáró egy távirányítóval történő vezérlésének egy lehetséges megoldását, melynél egy gombnyomásra egyszerre is működtethető a rendszer - bizonyos feltételek mellett. Ígértünk megoldást arra az esetre is, ha véletlenül vagy akarattal úgy adódik, hogy a garázsajtó és a bejárati kapu közös mozgatása nincs szinkronban, mert pl. az egyiket kinyitottuk, a másik pedig zárva maradt. A részlegesen nyitott állapotok akkor eredményeznek a közös vezérlésnél ellenkező irányú mozgatást, ha bármelyik nyílászáró utolsó mozgatási iránya a másikkal ellentétesen történt. Ekkor az egyszerre indításnál ellenkező irányba fognak mozogni a nyílászárók. Amennyiben azonos irányba mozgattuk utoljára mindkettőt, akkor szinkronban maradnak.

Sajnos ezeket az aszinkron működési állapotokat egyszerű eszközökkel, relés vezérlőkkel alig-alig lehet korrekt, stabil módon úgy kezelni, hogy a kis rendszerünk automatikusan vegye figyelembe a nyílászárók pillanatnyi, aktuális helyzetét és a vezérlési akaratot egyaránt. Vannak azonban kompromisszumos megoldások, melyek teljes mértékben nem oldják ugyan meg a problémát, de pl. nem engedik elveszíteni a két vezérlés közötti szinkront. A most bemutatott kapcsolás ráadásul nem igényel túl nagy beavatkozást, átalakítást sem, ami mindig szempont, ha meglévő rendszerekbe akarunk belenyúlni.

Az első ábrán látható elvi működési vázlat annyiban hasonlít a korábbi bejegyzésünkben találhatóhoz, hogy a két motoros mozgatást külön-külön vezérlő RFSA-61B relés vevők megmaradtak, de a szinkrontartó retesz beépítése miatt a közös vezérlésre nincsenek betanítva. Az egyszerre mozgatás nyomógombjára külön kell betanítani a közös RFSA-61B vevőegységet. A VS308K segédrelé a közös vezérlőjelet duplázza meg, hogy a két nyílászáró vezérlői egymástól is elválasztott kontaktusokat kapjanak (két kimenete van használva).

 MH_32_46h_1

Az úgynevezett szinkrontartó retesz szempontjából két megoldás választható (lásd első ábra a./ és b./ részletek), az a./ komfortosabb, a b./ egyszerűbb:

  • Két-két végállás-kapcsoló mindkét mozgatott elemre szerelve: 
    Visszajelzést kapunk a teljesen zárt és a teljesen nyitott állapotokról egyaránt. A két ZÁRVA és a két NYITVA végállás-kapcsoló logikai „ÉS” kapcsolatba vannak összekötve (sorosan), míg az „ÉS” kapcsolatok logikai „VAGY” kapcsolatba (párhuzamosan). A közös vezérlés csak akkor lehetséges, ha mindkét nyílászáró teljesen zárt vagy teljesen nyitott állapotban van. A megoldással elkerülhető az aszinkron működés, ami akkor áll elő, ha bármelyik köztes állapotban lett megállítva és a következő parancsra ellentétesen indulna el. A kompromisszum is éppen ez, hiszen ebben az esetben csak egyesével vezérelhetők az egyes nyílászárók, a közös gomb hatástalan (hacsak nem tanítjuk be a nem használt adógombot a két vevő vezérlésére).
  • Csak a ZÁRVA pozícióhoz van beépítve váltóérintkezős végállás-kapcsoló mindkét nyílászáróhoz: 
    Visszajelzést kapunk a biztosan zárt állapotról, vagy arról, hogy bármelyik, vagy mindkettő nyitva van. Hogy a nyitott pozíció teljesen vagy részlegesen nyitottat jelent-e, nem tudható a kapcsolás szempontjából. A végállás-kapcsolók logikai „ÉS” kapcsolatba vannak bekötve, az épületvillamosságból jól ismert alternatív kapcsolásban, így csak akkor indul el a közös mozgatás, ha a végállás-kapcsolók azonos pozícióban állnak. Zárt állapotnál ez nem jelent problémát, részlegesen nyitott állapotnál viszont előfordulhat az ellenkező irányú mozgás - ez lesz a megoldás kompromisszuma.

A következő ábrán eszközfotók nélkül, csak a kontaktusok logikai bekötésével ábrázolva látható az a./ verzió a működés könnyebb átláthatósága érdekében.

MH_32_46h_2

Az ábrán az RF Key távirányító egy lehetséges párosítása is fel van tüntetve, amitől természetesen szabadon el lehet térni.

A köztes nyitott állapotok kezelésére is lehet megoldásokat találni, de kérdéses, hogy érdemes-e a meglévő rendszert bővíteni feleslegesen túlbonyolított alrendszerekkel vagy egyszerűbb, olcsóbb és stabilabb egyforma vezérlőkre cserélni, - olyanra, amelynél betanítható a távirányító a közös mozgatásra is. Persze csak akkor van erre szükség, ha nem tudunk együtt élni a fenti megoldások hátrányaival, melyek azért nem annyira vészesek.

Reméljük, jó hasznát veszed ennek a leírásnak is, ha nem is közvetlenül a bemutatott alkalmazásban, akkor ötletadóként hasonló megoldásokat keresve.