Három körös kombinációk
A közelmúltban érdekes feladattal kerestek meg minket: három világítási kört kellene szabályozni két nyomógomb bemenetről (két vagy több helyről) úgy, hogy az egyik az 1-2, a másik a 2-3 világítási köröket szabályozza. Szükség van tehát egy közösen szabályozott világítási körre is, azaz egy nyomógombbal két dimmert kellene szabályozni egyszerre. A feladatra több megoldás is kínálkozik (némi kompromisszummal), beleértve a vezeték nélkülit is. Mielőtt a dimmeres megoldásokkal foglalkoznánk, nézzünk meg néhány egyszerűbb kapcsolási lehetőséget. Terjedelmi okokból a dimmeres megoldásokat csak egy következő bejegyzésünkben fogjuk áttekinteni.
Két kapcsoló - három világítási kör
Az ábrán két kapcsolóval vezérelünk három világítási kört. A „K1-2” kapcsoló az 1. és 2. számú lámpakört kapcsolja, míg a „K2-3” a 2. és 3. számút, tehát a 2. számú kört mindkét kapcsoló kapcsolhatja.
A kapcsolás csak a fokozatosság miatt szerepel itt elsőként, ugyanis a kapcsolók tulajdonképpen semmi mást nem tesznek, mint a segédreléket egymással reteszelve kapcsolják be az egyes világítási köröket. Ha kihagyjuk a retesz kontaktusokat és a kapcsolókkal közvetlenül a hozzájuk tartozó segédrelét működtetjük, akkor lehetővé válik az összes kör egyidejű vezérlése is, amennyibe erre van szükség. Segédreléként a VS316/230 típust használtuk, mely 3 váltóérintkezővel és LED visszajelzéssel rendelkezik.
3-kör impulzusrelével
A következő ábrán a már jól ismert MR-42 típusú „léptető” impulzusrelével oldottuk meg az igényelt vezérlést. Az impulzusrelé nyomógombos bemenetének köszönhetően az egyes vezérlésekhez akár több nyomógomb is beköthető, így több helyről is elérhető a lámpák kapcsolása.
Az MR-42 úgynevezett „léptető” relé (lásd használati útmutató), mely minden gombnyomásra sorban váltja a két kimenet négy lehetséges állapotát:
- BE-KI
- KI-BE
- BE-BE
- KI-KI
A fenti működési logika miatt a kapcsolással a három világítási körre nézve gyakorlatilag az összes kimeneti állapot előállítható, miközben megmarad a két külön kör vezérelhetősége is.
Hamarosan folytatjuk a most bevezetett „3-kör 2 gomb” működtetést, de nem egyszerű be- és kikapcsolással, hanem megvizsgáljuk, hogyan lehet dimmereknél is alkalmazni az együttszabályozást - nem egyszerű, de a kompromisszumos megoldások mellett van rá korrektebb lehetőség is.