Fűtés átalakítás gyorsan és egyszerűen
Ismét tél van és most már bizony fűteni is kell! Ilyenkor ismét szembesülünk fűtési rendszerünk hiányosságaival, melyek megoldását a nagy nyári meleg elfeledtette velünk.
E heti ötletbörzénken a radiátoros fűtési rendszerek tulajdonosainak próbálunk segíteni. A radiátoros rendszerekre gyakran jellemző, hogy a hőforrást (gázkazánt) vagy a keringetőt egyetlen szoba termosztát kapcsolgatja, melyet a hőmérsékletmérés szempontjából ideális helyre próbálnak telepíteni, kisebb-nagyobb sikerrel. Aztán lehet szórakozni a radiátorok sarokszelepeinek tekergetésével, hogy a nem vagy alig használt helyiségeket ne öntse el a nászéjszakai forróság - feleslegesen. Persze csak akkor, ha még nem ragadt be és tekerhető a szelep, ami jellemzően előbb-utóbb csepegni is fog.
A következőkben olyan megoldást mutatunk be, ami egyszerűen és gyorsan, minimális gépészeti beavatkozással (termoszelepek beépítése a radiátorokra) oldja meg a helyiségenkénti fűtésszabályozást, ráadásul vezeték nélkül, így vésni, rombolni sem kell.
De ez nem minden!
Egyúttal „okossá” is tesszük a rendszert, hiszen okostelefonról ellenőrizhetők és módosíthatók a hőmérsékletek, akár helyben, akár távolról is, miközben a szobánkénti időütemezett szabályzás automatikusan végzi a dolgát.
És persze, hogy energiatakarékos!
Nem szeretnénk közhelyeket ismételni, de tényleges, gyakorlati tapasztalatok bizonyítják, hogy a helyiségenkénti szabályozással jelentősen csökkenthetők a felesleges energia felhasználások.
Nézzük, hogy milyen RF eszközök szükségesek a megvalósításhoz:
- eLAN-RF-003: rádiófrekvenciás központi rendszervezérlő és Ethernet / RF Control átjáró - az egységben tárolódik minden paraméter, beleértve a szobánkénti időütemezéseket is. A helyi hálózatba (router) bekötve, a lakás WiFi kapcsolatán keresztül gondoskodik az iNELS RF Control rendszer egységeinek (a fűtésen túl sok más funkciónak) mobiltelefonos vagy a meglévő Internet kapcsolat segítségével (stabil IP címmel) történő távoli eléréséről. Saját web szerverén keresztül is konfigurálható.
- RFSA-61M (vagy RFSA-61B): relé kimenetű kapcsolóegység, RF vevő - feladata itt a gázkazán indítása és leállítása. Nincs rá szükség, ha a lakás fűtését nem saját kazán, hanem valamilyen központi hőforrás biztosítja.
- RFATV-1: Gyűjtőnéven termofej. Radiátoronként, fűtési körönként 1-1 darab szükséges - 2db ceruzaelemmel működik (kb. egy átlagos szezonra elegendő!), tartalmaz egy RF adó/vevőt, egy hőmérséklet érzékelőt és egy motort, ami a radiátor termoszelepét mozgatja. Kb. 5 percenként küld hőmérséklet értéket a központ felé, de gyors lehűlést érzékelve hamarabb is. Rendelkezik egy úgynevezett „nyitott ablak” funkcióval, mely lezárja a szelepet, ha nagyon gyors a lehűlés, - feltételezve, hogy kinyitották az ablakot (érzékenység, zárva időtartam állítható)
A következő ábra magáért beszél, hiszen nem más, mint a fenti lista eszközeinek rendszerbe foglalása, itt pl. 3 szobára osztva, de természetesen több szobába is telepíthető.
A termofejek elégséges időközönként küldik a telepítés helyének hőmérséklet értékét a központnak. Az adott szobához, fűtési körhöz programozott időütemezés szerinti hőmérséklet alapjel és a helyiségből beküldött hőmérsékleti ellenőrzőjel összehasonlításra kerül a központban, mely parancsot küld a megfelelő termofejnek a szelepek nyitására vagy zárására. Amennyiben bármelyik fűtési kör „meleget” kér, akkor a kazán bekapcsolására is elmegy a parancs. A kazán kikapcsol, ha már egyik kör sem aktív.
A lentebb látható ábrán a mobiltelefonos (Internetes) elérhetőséggel együtt látható a megoldás elvi rajza. Az okostelefonra le kell tölteni a megfelelő ingyenes iHC-MARF (Android) vagy iHC-MIRF (iOS) alkalmazást. A rendszer teljes programozása elvégezhető az alkalmazáson keresztül.
És még mindig nincs vége!
Ha már van egy eLAN-RF-003 központunk, akkor néhány vevő egység telepítésével okostelefonról vezérelhetjük a redőnyöket, világításokat (akár fényerő-szabályozással) és sok más készüléket is. Érdemes kihasználni a kínálkozó lehetőséget.
És még van egy ötletünk!
Ha nincs szükség mobiltelefonos kezelésre, de a fenti rádiós megoldással szeretnéd átalakítani a fűtési rendszert, akkor az eLAN-RF-003 helyett telepíts RF Touch/B (szerelvénydobozba telepíthető) vagy RF Touch/W (falsíkra szerelhető) érintőképernyős központot! A fűtésen kívül sok mást is vezérelhetsz a fixen telepített rádiós központtal.
Ne feledd!
Bármelyik központot is választod a fűtés átalakításához és pl. a világítást is a központtal működteted, akkor sem korlátozódik a működtetés lehetősége pl. csak a mobiltelefonra. Építs be RFWB fali RF vezérlőket vagy más távirányítót és működtesd onnan is, illetve bárhonnan a lakásban készülékeidet, hiszen egy vevő egység akár 32 adócsatornával is párosítható!
Most már tényleg vége lehetne, de még egy fontos dolog: a fűtési RF rendszerek tervezésekor figyelembe kell venni a rádiós jelek megfelelő szintű terjedését a lakáson belül. Ha egy adó-vevő relációban kommunikációs bizonytalanság van, akkor az eszközök helyét meg kell változtatni vagy be kell építeni egy jelerősítőt (RFRP-20 - 20 egység átjátszása). Ez azt jelenti, hogy egyetlen egy hibás működést is kommunikációs bizonytalanságnak értelmezünk és nem szabad a rendszerben eltűrni - a tesztek során ez kiderül!
A fűtési szezon miatt a témára hamarosan visszatérünk még. Addig is kellemesen meleg napokat kívánunk, legalább a lakáson belül.