Energiatakarékos „látássegítő”

A cím által sugalltakkal ellentétben nem térünk át egészségügyi fejtegetésekre, de a következőkben bemutatott megoldások akár ténylegesen is hozzájárulhatnak szemünk, valamint környezetünk védelméhez. Előbbihez azzal, hogy bemutatunk egy eszközt, mely állandó megvilágítási szintet biztosít az általa felügyelt területen, így nem kell hunyorogni, ha esetleg munka közben besötétedik odakint és a munka hevében elfelejtjük a villanyt időben felkapcsolni. Ez az eszköz egyúttal energiatakarékos, így környezetkímélő is lehet, hiszen automatikus működése „nem engedi”, hogy feleslegesen teljes fényárban ússzon a helyiség, ha nincs szükség annyi fényre, mert pl. besüt a Nap.

Az automatikus fényáram-szabályzó

Korábban már bemutattuk az LIC-1 típusú automatikus fényáram-szabályzót, mellyel közvetlen bekötéssel szabályozhatók a különböző fényforrás típusok. Most a testvérét, az LIC-2 típust vettük elő, melynek funkciója megegyezik az LIC-1 típuséval, kivéve a kimenetet. Az LIC-2 kimenete 0 - 10 V vagy 1 - 10 V analóg feszültség (választható), mellyel az ilyen analóg jellel vezérelhető szabályzókat, előtéteket, dimmereket lehet működtetni. 

1_abra_42

A működés az előző ábra szemléltető diagramján is látható. Az eszköz egy külső fényérzékelővel méri a környezeti megvilágítást és a kimenet folyamatos szabályozásával arra törekszik, hogy a beállított és a mért szint megegyezzen, azaz mindig egyenletes megvilágítási szintet próbál biztosítani az érzékelővel felügyelt területen. Ha a nap esősebben süt be az ablakokon, akkor csökkenti a fényforrás fényáramát és fordítva.

Nagy teljesítmények is automatikusan

A sokak által is ismert DIM-6 típusú 2 000 VA teljesítményű dimmerünk vezérlési lehetőségei között megtalálható az analóg feszültség is, melyet az előlapi „PROG” gombbal lehet kiválasztani ( a megfelelő LED világít). A következő ábra a DIM-6 vezérlésének kapcsolási rajzát mutatja az LIC-2 szabályzóval.

2_abra_42

A DIM-6 nem kifejezetten LED szabályzó, ugyanis a fázishasítás elvén szabályoz, de az RC átkötéssel oltásszög-vezérlést választhatunk (hátul vágó vagy lefutó élű), mellyel a kapacitív jellegű fényforrások szabályozhatók. A szabályozható 230 V-os LED fényforrások jellemzően kapacitív terhelést jelentenek a meghajtó fokozat számára, tehát elvileg alkalmas a DIM-6 LED-hez is. Gyakorlatilag természetesen csak azokhoz alkalmas, melyek fázishasítással szabályozhatók.

A rajzon szereplő kontaktorra akkor van szükség, ha használni kívánják az LIC-2 reléjét és növelni kell a teljesítményt. A relé ugyanis akkor kapcsol be, ha 0 - 10 V-os szabályozásnál 0,1 V , 1 - 10 V-os szabályozásnál 1 V felett van a kimeneti jel. Ezek alatt kikapcsol, melynek köszönhetően leszabályzott (vagy kikapcsolt) kimenetnél nem lesz feszültség a vezérelt készüléken (itt DIM-6, de lehet más előtét is). Ha a relé kapcsolható teljesítménye elegendő, akkor közvetlenül is kapcsolhatja a dimmer (vagy más előtét) tápját - ez nincs a rajzon feltüntetve. A relé használata természetesen nem kötelező.

LED szabályozás analóg jellel

Az utolsó ábrán egy RFDEL-71M típusú dimmert vezérelelünk az LIC-2-vel. Az RFDEL-71M egy 600 VA teljesítményű dimmer, mely alapvetően az iNELS RF Control rendszer egyik univerzális dimmere. A dimmer előlapján kiválasztható a fényforrás típusa, köztük a LED fényforrás is, mely szélesebb körben teszi használhatóvá az eszközt. A kiválasztással kifejezetten alkalmas 230-as LED-ek szabályozásához. 

3_abra_42

Az analóg jellel történő szabályozást az analóg bemenet teszi lehetővé, de használatát ki kell választani a MODE gombbal (lásd használati útmutató), ugyanis vagy RF jel és nyomógomb (S bemenet) vagy 0 -10 V, vagy 1 - 10 V lehet a vezérlés, egyszerre nem megy mindegyikkel. Az éppen beállított üzemmódot LED villogások jelzik.

Megjegyzések:

  • Az LIC-2 „B” blokkoló kapcsoló bemenete kikapcsolja a világítást. A funkció csak automatikus szabályozási üzemmódban működik (nincs hatása a takarítási üzemmódban). Felhasználható pl. a világítás központi kikapcsolására.
  • Az LIC-2 „T” nyomógombos vezérlő bemenete nem alkalmas a kimenet közvetlen szabályozásához, a kimenet csak automatikus üzemmódban szabályozható. 
    A nyomógomb funkciói:
    • rövid gombnyomás (<0.5mp) - mindig kikapcsolja a kimenetet (relé és kimeneti feszültség).
    • hosszabb gombnyomás (0.5...3mp) - automatikus szabályozás (az érzékelő szerint).
    • hosszú gombnyomás (> 3 mp) - max. fényerőre kapcsolás (takarítási üzemmód).
  • Mindkét dimmer terhelésének tervezésekor ajánlott a 70%-os „ökölszabály” betartása és az üzemi hőmérséklet biztosítása (természetes vagy ventilátoros hűtéssel)