„Csak semmi pánik”

Riasztó rendszerek kiegészítéseként nem egyszer fordult már elő, hogy külső vezérlőre, jellemzően időrelére volt szükség valamilyen egyedi rendszerigény kielégítésére. Mint sok más esetben, most is megtalált minket egy kivitelező szakember egy viszonylag speciális vezérlés kidolgozásával kapcsolatban.

Történetesen egy pánik gomb kezeléséhez kerestek külső megoldást, melynek valamelyest védettnek kellene lennie a véletlen aktiválás ellen. A véletlen kapcsolások elkerülésére több lehetséges megoldást vázoltunk már fel korábbi műszaki leírásainkban, de egyik sem felelt meg az itteni igényeknek. A feladat pedig nem is tűnik bonyolultnak, hiszen „csupán” azt kell tudnia a vezérlésnek, hogy csak a pánik gomb hosszabb megnyomására aktiválódhasson a riasztó pánik funkciója, azzal a plusz megkötéssel, hogy egy hosszú pánik gomb megnyomás két impulzust adjon a kimeneten egy kis szünettel elválasztva. A következőkben bemutatunk néhány lehetőséget erre a funkcióra, hátha más esetekben is hasznosíthatók az ötletek.

Időrelék sorban egymás után

Kézenfekvő ötletnek tűnik, hogy a folyamat egyes részeit, időzítéseit külön-külön időrelével valósítsuk meg. Az első ábrán látható kapcsolásban 4 időrelére volt szükség a folyamat négy szakaszának a futtatásához. A rajz érdekessége, hogy minden időrelé a költséghatékony hatfunkciós CRM-161/UNI típus különböző funkciókba állítva – konkrétan három funkció használatával tudjuk megoldani a feladatot. A működést az alsó ábra diagrammján is követheted.

1_abra_2023_17

2_abra_2023_17

Az R11 jelű időrelé „a” funkcióban tápfeszültségre induló meghúzás-késleltető. Feladata a pánikgomb hosszú megnyomásának detektálása és egy impulzus kiadása. Nyomva tartva a pánikgombot tápfeszültséget kap R11 és elkezdi az időzítést. Pár másodperces nyomva tartás után behúz a reléje, mely vezérlő impulzust ad az R12 időrelé „S” bemenetére. A pánikgombot tehát 1-2 másodperccel tovább kell nyomva tartani, mint az időzítése, hogy még a táp megszűnése előtt ki tudja adni az impulzust. R12 időrelé a „k” funkcióba van állítva, mely időzített impulzusreléként ismert, de itt csak a vezérlőjel felfutó élére indított elengedés-késleltetését használjuk. A kimenetén (R12 – 18-as sorkapocs) megjelenő impulzus lesz a riasztó felé szolgáltatott első impulzusjel a pánikgomb lenyomásának jelzésére. Ugyanez a jel indítja az impulzusok közötti szünet időzítésére szolgáló R13 időrelét, mely a CRM-161 speciális „l” funkciójába van állítva – felfutó élre induló meghúzás-késleltető. A szünet idő letelte után R13 kimenete indítja a „k” funkcióba kapcsolt R14 időrelét, mely a második impulzust adja a riasztó felé.

Újabb pánikgomb nyomva tartásra a folyamat elölről kezdődik. Érdekesség, hogy az R13 időrelé kimeneti reléje meghúzva marad, de újabb vezérlőjel felfutó élre kikapcsolja a kimenetét és ismét elindítja meghúzás-késleltetését, ezzel biztosítva a következő fokozat vezérléséhez szükséges újabb felfutó élű jelet. Ugyanakkor nyugalmi állapotban az R13 18-as kimenetén lévő folyamatos feszültség nem zavarja R14 működését, hiszen csak felfutó élre indítja a funkcióját.

Spóroljunk időreléket

Többféle megoldást ki lehet találni erre a feladatra, de relékkel megvalósítva viszonylag korlátozva vagyunk. Az utolsó ábra kapcsolási rajzán két időrelét váltottunk ki egy speciálisabbal, így elegendő 3 darab időrelé is a megvalósításhoz.

3_abra_2023_17

Az R21 időrelé feladata megegyezik az előzővel – hosszú gombnyomás detektálása. R22 viszont ebben a kapcsolásban a teljes folyamat idejére biztosítja a feszültséget a „k” funkcióban. Az R23 jelű SJR-2/230V típusú időrelé két meghúzás-késleltető relét tartalmaz, melyek időzítései tápfeszültségre egyszerre indulnak és külön-külön állíthatók. A t1R23 időzítése az első impulzust adja, t2R23-t1R23 kivonás a szünet időtartamát. A második impulzus időtartamát az tR22-t2R23 művelettel számolhatjuk ki.

 

Figyelem! A bemutatott megoldások elvi kapcsolási rajzokkal vannak illusztrálva, melyekben a többszöri ellenőrzés vagy műhely körülmények közötti tesztek ellenére is lehetnek hibák. Adott feladatra való alkalmasságuk ellenőrzése, esetleges módosítása a telepítő feladata és felelőssége! A szerző és a cég nem vállal felelősséget a bemutatott elvi megoldások felhasználásából eredő károkkal és egyéb problémákkal kapcsolatban. A rajzokon látható vezetékek színei csak a könnyebb átláthatóságot segítik, nem feltétlenül egyeznek meg a szabványos vezetékezés színeivel!