Védekezés a túlfeszültség ellen

Manapság már minden újonnan kiépített épületvillamossági hálózatban megtalálható valamilyen szintű túlfeszültség-védelem. Felépítésüket, működési elvüket és tulajdonságaikat tekintve alkalmazási területeik szerint igen sokfélét találhatunk belőlük.

A háztartások villamos hálózatának korszerűsítése alkalmával gyakran vetődik fel a kérdés, hogy valóban szükséges egy olyan “plusz” eszköz beépítése, melynek költsége gyakran összemérhető egy lakáselosztó többi védelmi berendezéseinek értékével?

A túlfeszültség-védelem mértéke a szabványokon túl alapvetően egy gazdasági kérdés, melyben azt kell mérlegelnünk, hogy a védett berendezések és hálózat értéke mennyiben mérhető össze a védelem kiépítésébe fektetett összeggel. Emellett figyelembe kell venni a túlfeszültség hatására kialakuló élet és vagyonbiztonságot fenyegető lehetőségeket is (pl: meghibásodás hatására kigyulladás, vagy áramütést veszélye).

Sokan még manapság is vannak, akik szerint nincsen szükség túlfeszfeszültségvédelmi eszközökre. Meggyőződésüket általában hasonlóképpen megfogalmazott, de tartalmát tekintve arra a hamis állításra alapozzák, hogy “régen sem volt a lakásokban túlfeszültség-védelem és mégis minden működött”. Elveikre, munkájukra jellemzőbb inkább a gyorsaság és maximális költséghatékonyság szem előtt tartása, mint a magas minőségű munka kivitelezése. Ügyfeleik számára gyakran objektív választási lehetőségeket sem kínálnak.

Szerencsére a túlfeszültség-védelemmel kapcsolatos alapállításukat megannyi korai háztartási védelmi berendezés megléte és hiedelem is cáfolja. Ki ne hallotta volna már, hogy “Vihar esetén ki kell húzni a konnektorból mindent”, illetve már az 1920-as években is használtak a lakásokban porcelángombos rádióantenna-leválasztó kapcsolókat, melyekkel a villámlás közvetett hatásaitól védte otthonaikat a lakosság.
Magyarországon a túlfeszültség-védelmek (T1+T2 szint) háztartásokban való megjelenése a 2000-es évek elejére-közepére tehető. Jelenlegi elterjedéséhez hozzájárult a technológia fokozatos olcsóbbá válása, a szabványok és irányelvek változása illetve az otthonokban megtalálható egyre több érzékeny elektronikát tartalmazó védendő berendezés.

Az értékesebb berendezéseket nem csak a villámlás hatásaitól szükséges megvédeni. A nem megfelelő vagy elavult villamoshálózat, illetve annak nem tervezett extrém felhasználási módja által keletkezett nagymértékű feszültség-ingadozások is komoly károkat okozhatnak berendezéseinkben.

Az 1960-as években megjelent kísérleti lakótelepek által kínált új életvitelt nem mindenki érezte teljesen magáénak. Megeshetett, hogy rádiók, TV-k, hűtőszekrények kompresszorai tömegével mentek tönkre olyan legendás szomszédok miatt, akik pl. a 4. emeleten hegesztésbe kezdtek, vagy kisebb gépműhelyt, esetleg “gazdaságot” üzemeltettek lakásuk egyik szobájában.

Ekkoriban a helyi villamoshálózat minőségétől függően elterjedt volt különböző feszültségstabilizátor készülékekkel,  un. “autotranszformátorok” alkalmazásával védeni az értékesebb berendezéseket. Ezen korai relés, elektromechanikus berendezések sok hasonlóságot mutatnak a korszerű, elektronika által vezérelt feszültségfigyelő relékhez. 

Mi a különbség a “hagyományos” túlfeszültség-védelmek és a feszültségfigyelő relék között?

Míg a túlfeszültség-védelmi eszközök hatékony védelmet nyújtanak a hirtelen és nagy energiájú feszültségcsúcsok ellen, addig a feszültségfigyelő relék sokkal precízebb és testreszabottabb védelmet biztosítanak az állandó hálózati ingadozásokkal szemben, így szélesebb körű és finomabb védelmet garantálnak.
A hagyományos (T1, T2 vagy T3 szintű) túlfeszültség-védelem passzív komponenseken alapul, például szikraközökön, varisztorokon, melyek nem igényelnek külső áramforrást a működéshez. Amikor a feszültség egy meghatározott küszöbérték (“megszólalási feszültség”) fölé emelkedik, ezek az eszközök gyorsan ellenálláscsökkenést idéznek elő, így az áramot a földelés felé irányítják, elkerülve a túlfeszültség továbbterjedését a hálózaton.

Korlátok:

• A túlfeszültség-védelmi eszközök előre meghatározott küszöbértékeken működnek, és nem lehet finomra hangolni őket az adott hálózati igények szerint.
• Passzív komponensekből állnak, ezért nincs bennük intelligens szabályozási lehetőség, hibamemória vagy visszajelzés a hálózati feszültségről.

Ezzel szemben a feszültségfigyelő relé, mint például az ELKO EP HRN-100/2, egy aktív eszköz, amely precízen monitorozza az elektromos hálózat feszültségszintjét. Ezek az eszközök mikrovezérlőt tartalmaznak, ami lehetővé teszi a finom szabályozást és állíthatóságot.

Az alábbi ábrán látható a kétféle feszültségvédelem eltérő bekötési módja:

Az ELKO EP feszültségfigyelő relék széleskörű felhasználási területeit néhány példán keresztül szeretnénk bemutatni:

A HRN-3x Multifunkciós sorozat: 1-fázisú alkalmazásra, 9 funkció, AC vagy DC feszültség figyelésére, 1 modul széles kivitel, alsó és felső feszültségszintek beállítási lehetősége (Umin, Umax), hibaállapot-memória
	HRN-31	AC/DC 48-276V	Egyfázisú hálózati berendezések: konyhai kis és nagygépek, TV-k, szivattyúk védelmére
	HRN-36	DC 6-30V	Egyenfeszültségű eszközök feszültségszintjének figyelése: Pl.: Akkumulátor merülésekor átkapcsolás más üzemre
A HRN-4x sorozat: AC vagy DC feszültség figyelése, 3 különböző feszültségtartomány, alsó és felső feszültségszintek beállítási lehetősége (Umin, Umax), galvanikusan leválasztott AC/DC 24-240V tápfeszültség, hibaállapot-memória
	HRN-41	AC/DC 10-50V AC/DC 30-160V AC/DC 100-500V	Hálózati feszültségű vagy akkumulátorról táplált eszközök védelmére, felügyeletére.
HRN-100/2: AC 3fázis + opcionálisan Nullvezető figyelésére, fáziskiesés, fázissorrend, fázisaszimmetria, nullszakadás felügyelete, tápfeszültség és mért feszültség: U(L-N): 3x 90-288V vagy U(L-L) 3x 155-500V
	HRN-100/2	U(L-N): 3x 90-288V  U(L-L): 3x 155-500V	Épületek, 3-fázisú berendezések precíziós védelmére: Pl:Hőszivattyúk, esztergagépek, villanymotorok védelmére

További részletekért látogassák meg webshopunkat.