Kötött sorrend

Készülékek, berendezések egymás utáni rögzített sorrendben történő be- és kikapcsolására jellemzően technológiai folyamatoknál van szükség, de akár háztartási alkalmazásokra is találhatunk példákat. A folyamatot vezérelhetjük automatikusan, kézi vezérléssel vagy a kettő kombinációjával. Háztartási példaként megemlíthetjük az SJR-2/230 V (vagy /UNI) típusú időrelét, mely éppen terhelések időben eltolt bekapcsolására alkalmas, akár több fokozatú láncba kapcsolva is. A nagyobb terhelések egymáshoz képest időben eltolt bekapcsolásával megelőzhető az ideiglenes egyidejűségből adódó túláram miatti védelmek működésbe lépése – pl. leoldhat a kismegszakító. Kézi vagy automatikus vezérléssel pl. szállítószalagok technológiai sorrend szerinti indítását és leállítását végezhetjük el.

A következőkben olyan áramköröket mutatunk be, ahol egyszerű több érintkezős segédrelékkel valósulnak meg a kézi kötött sorrendű bekapcsolások és fordított sorrendű kikapcsolások. A kötött sorrendű vezérléssel megakadályozható a véletlen kapcsolgatás, és csökkenthetők a kezelő figyelmetlenségéből adódó balesetek, termékvesztességek és szerkezeti meghibásodások.

Háromfokozatú kötött sorrendű be- és kikapcsolás

Az 1. ábrán egy háromfokozatú kézi vezérléssel működő kötött sorrendű bekapcsolásra és fordított sorrendű kikapcsolásra alkalmas áramkör logikai felépítése látható. 

A bekapcsolási sorrend: BE-1 → BE-2 → BE-3, a kikapcsolási sorrend fordított: KI-3 → KI-2 → KI-1. 

1_abra_2023_42

A működés logikája egyszerűbbnek tűnik, mint a segédrelék kontaktusainak összekötése. A bekapcsolásokat záró, a kikapcsolásokat nyitó nyomógombokkal lehet elvégezni.

Bekapcsolás:

  • Kikapcsolt állapotban csak a BE-1 gombnak van hatása, mert a többi fokozat reléjének vezérlése csak az előző fokozat bekapcsolása után kap tápellátást.
  • A BE-1 gomb megnyomására a relé saját záró kontaktusa öntartásba kapcsolja a relét és bekapcsol az F-1 fogyasztó. Ugyanekkor a második fokozat vezérlése is megkapja a tápellátást RE-1 most már zárt kontaktusán keresztül.
  • BE-2 megnyomására a második fokozat reléje is öntartásba kerül és bekapcsol az F-2 fogyasztó. Ugyanekkor a harmadik fokozat vezérlése is megkapja a tápellátást RE-2 most már zárt kontaktusán keresztül. 
  • BE-3 megnyomására a harmadik fokozat reléje is öntartásba kerül és bekapcsol az F-3 fogyasztó.


Kikapcsolás

  • Mindhárom fokozat bekapcsolt állapotában csak a KI-3 kikapcsoló gombnak van hatása, hiszen az első és második fokozatok kikapcsoló nyitó nyomógombját rövidre zárja az eggyel magasabb fokozat egyik záró kontaktusa.
  • KI-3 megnyomására kikapcsol RE-3 és megszünteti a KI-2 rövidzárját.
  • KI-2 megnyomására kikapcsol RE-2 is és megszünteti a KI-1 rövidzárját.
  • KI-1 megnyomására kikapcsol RE-1 - ezzel az első fokozat is kikapcsol.

A kötött sorrendű bekapcsolástól nem térhetünk el, mert az előző fokozat záró kontaktusa adja a következő fokozat vezérlésének tápellátását. Ugyanakkor a kikapcsolás sorrendjétől sem térhetünk el, mert a nyitó nyomógombok rövidre vannak zárva az előző fokozat bekapcsolt állapotában.

A tényleges megvalósítás a következő ábrán látható. A kapcsolásokat és reteszeléseket három darab VS316/230V típusú segédrelé végzi. A logikai séma megértése után a rajz nem igényel magyarázatot, hiszen csupán a modulok közötti reteszelő vezetékezés teszi látszatra bonyolulttá az áramkört.

2_abra_2023_42-1

Négyfokozatú kötött sorrendű be- és kikapcsolás

A működési és reteszelési logika természetesen háromnál több fokozatra is érvényesíthető. Az utolsó ábrán látható négyfokozatú kötött sorrendű be- és kikapcsolás áramkörében csupán az eggyel több segédrelé a különbség az előzőhöz képest.

3_abra_2023_42

A bemutatott megoldásokban problémát jelenthet, ha a kezelő nem fejezi be a sorrendi be- vagy kikapcsolást. Ekkor a sorrendben következő fogyasztó bekapcsolási műveletnél nem lesz bekapcsolva vagy kikapcsolási műveletnél nem lesz kikapcsolva. Ennek elkerülésére egyik lehetőség, ha visszajelző lámpákat helyezünk el a kezelő látóterében, de a megoldás hátránya, hogy nem zártuk ki az emberi tényezőt. Másik lehetőség az időkeretes műveleti sorrend alkalmazása. 

 

Figyelem! A bemutatott megoldások elvi kapcsolási rajzokkal vannak illusztrálva, melyekben a többszöri ellenőrzés vagy műhely körülmények közötti tesztek ellenére is lehetnek hibák. Adott feladatra való alkalmasságuk ellenőrzése, esetleges módosítása a telepítő feladata és felelőssége! A szerző és a cég nem vállal felelősséget a bemutatott elvi megoldások felhasználásából eredő károkkal és egyéb problémákkal kapcsolatban. A rajzokon látható vezetékek színei csak a könnyebb átláthatóságot segítik, nem feltétlenül egyeznek meg a szabványos vezetékezés színeivel!