Fűtés az éteren keresztül

Mostani bejegyzésünkben az éteren keresztüli kommunikációra fogunk bemutatni egy megoldást. Villamos szakik lévén természetesen a fizikai értelmezésű éterről van szó, nem pedig a kémiairól. Előbbi a wikipedia nyomán: „hipotetikus közeg, amiben az elektromágneses hullámok terjednek”, utóbbi pedig egy szerves vegyület (egyik változatát régen altatáshoz használták).

A múlt héten a szobánkénti fűtésszabályozáshoz adtunk ötletet, ennek folytatásaként most ugyanazt a funkciót mutatjuk be, de vezeték nélküli, rádiófrekvenciás eszközök használatával.

Szobánkénti fűtés-szabályozás okosan, „okos” eszközök nélkül.

Az ábra kapcsolási elrendezése három helyiség fűtésének szabályozására használható, de értelemszerűen csökkenthető-növelhető a helyiségek száma további eszközök beépítésével.

MH_60_2018_30het_futes_02_1abra

A kazán és a szelepmozgatók vezérlésének különválasztásához itt is külön, szobánként vezérelt relé kimeneteket használunk, csak éppen rádiófrekvenciás kommunikációval. Annak megoldásához, hogy a kazán bekapcsoljon, ha bármelyik vagy mindegyik szoba meleget „kér”, illetve ne kapcsoljon ki csak akkor, ha már egyik szobában sincs szükség a fűtésre, az RF szoba-termosztát azon tulajdonságát használjuk ki, hogy egy termosztát négy vevőegységgel képes kommunikálni, négy cím adható meg az egység menüjében. Az egy termosztáthoz párosított négy egység ugyanazon időprogram szerint kapcsol szinte egyszerre, ha a termosztáttól parancsot kap. Mi itt két RF relé címét párosítjuk egy termosztáthoz, így a hatcsatornás RF vevő három fűtési zónát tud vezérelni. Ennek megfelelően pl. a nappali RF termosztátját a vevőegység „nappali kazánindító” és a „nappali szelepmozgató” RF relékkel párosítjuk, így a termosztát mindkettőt egyszerre fogja bekapcsolni, ha fűtésre van szükség a nappaliban. A kazánindító relék párhuzamosítása gondoskodik arról, hogy a kazán a fenti feltételeknek megfelelően kapcsoljon be, illetve ki.

A felhasznált eszközök mindegyikét megtalálod az ELKO EP termékkínálatában:

  • Szoba-termosztát: RFTC-50/G típusú, elemmel működő, szerelvény kivitelű RF termosztát, programozható időütemezéssel, az iNELS RF Control rendszer része, mely a LOGUS90 dizájn teljes szín- és anyagválasztékában kapható. Lapos kivitelének köszönhetően sík felületre ragasztható vagy csavarozható.
  • Vezérlő relék: RFSA-66M típusú 6-csatornás, hatfunkciós RF vevőegység relé kimenetekkel, a hat csatorna önállóan, egymástól függetlenül használható. Moduláris kivitelű, DIN sínre szerelhető. Egy közvetlenül csatlakoztatható botantennával szállítjuk, ezért fém kapcsolószekrénybe szereléshez ezt külső antennára kell cserélni (AN-E)
  • Szelepmozgatók: TELVA 230V/NO (alaphelyzetben nyitott). 
    További változatai:
    TELVA 230V/NO
    TELVA 230V/NC
    TELVA 24V/NO
    TELVA 24V/NC

Természetesen az iNELS RF Control rendszerben lehetőség van tényleges „okos” megoldásokra, így az okostelefonról történő távoli kezelésre is. Fontos, hogy az itt használt RFTC-50/G termosztát kifejezetten közvetlen fűtés-szabályozáshoz készült, nem kommunikál az iNELS RF Control rendszer úgynevezett rendszereszközeivel (eLAN-RF-003, RF Touch). Erre az RFTC-10/G típus használható, tehát a fenti ábra szerint megépített rendszer nem lesz alkalmas termosztát csere nélkül későbbi okostelefonos továbbfejlesztésre. Ha az RFTC-50/G helyett RFTC-10/G kerül beépítésre a későbbi módosíthatóság miatt, akkor a bemutatott megoldásnál a relékre továbbra is szükség lenne, ugyanis ez a termosztát vagy egy központi rendszereszközzel vagy egyetlen vevőegységgel képes kommunikálni (választható), tehát nem párosítható csak egy RF relével, mely a szelepmozgatót működteti, így a kazán kapcsolása közvetlen vezérléssel nem oldható meg. Megfordítva pedig, ha az RFTC-10/G termosztátok rendszereszközzel párosítva szabályozzák a szobák fűtését, akkor nincs szükség a kazánindító VS relékre, mert a logikai működést szoftveresen lehet kezelni, csupán egy darab kazánindító RF relé szükséges és természetesen a szelepmozgatókat vezérlő RF relékre.