Add már, uram… az okos öntözőrendszert!
A rendszer az időjárást is képes figyelembe venni, így egy kiadós eső után nem indulnak be a szórófejek, ami egyrészt spórolást jelent, másrészt pedig a túlöntözést is meg lehet akadályozni vele.
Ami működik kicsiben, az természetesen nagyban is megvalósítható, mint ahogy az egy szigetszentmiklósi kertészetben meg is történt, méghozzá az iNELS rendszer segítségével. Lássuk, hogyan.
A feladat
A megrendelő egy szigetszentmiklósi, 5 hektár alapterületű kertészet tulajdonosa volt, aki több ponton is szerette volna modernebbé, valamint sokkal hatékonyabbá tenni a kertészet működését, és az erőforrások felhasználását.
A kertészetben korábban 86 öntözési kört alakítottak ki annak érdekében, hogy az ott termelt növények víz- és tápanyagellátását biztosítsák. Felmerült azonban néhány, a hagyományos rendszerek esetén nem megoldható feladat, amihez mindenképpen az okos megoldásokhoz kellett nyúlni.
Mik voltak ezek a területek? A tulajdonos elsődleges célja az öntözés automatizálása volt, de nem állt meg ennél, hiszen az intelligens öntözés számos más lehetőséget is rejt, amiket mindenképpen érdemes kihasználni. Ilyenek a felhasznált vízmennyiség mérése – lehetőség szerint öntözési körönként –, vagy az áramfelhasználás nyomon követése.
A fenti adatok – az elhasznált vízmennyiség és az áramfogyasztás – nem csak azért fontosak, mert így könnyebben lehet tervezni a költségeket, hanem azért is, mert a segítségükkel a leggyakrabban előforduló hibák is diagnosztizálhatók. A felszínre kerül például, ha egy szórófej eltömődik, de az is kiderül, ha a kútban nincs elegendő víz.
Ezek mind olyan hasznos információk, illetve funkciók, amikkel sokkal hatékonyabbá tehető egy kertészet működése.
A megvalósítás
Hogy a tulajdonos által meghatározott célokat elérjük, minden egyes öntözési körhöz egy relét telepítettünk – a szelep mozgatásához –, valamint az iNELS rendszerének néhány érzékelőjét is ki kellett helyeznünk. Ezek az érzékelők mérik a páratartalmat és a hőmérsékletet, míg a Giom3000-es időjárásérzékelő-állomás abban segít, hogy könnyedén az adott időjárási körülményekhez lehessen állítani az öntözőprogramot.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Tegyük fel, hogy egy adott napon esik az eső. Ekkor nyilvánvalóan nincs szükség locsolásra, ezért a rendszer automatikusan eltolja az előre beállított időpontban történő öntözést. Az érzékelők még egyéb programok végrehajtásában is közreműködnek: jeleznek például gombásodás esetén, amivel elkerülhető lesz a fertőzés.
Az ellocsolt víz mennyiségének mérése ugyancsak hasznos, hiszen jelezheti a szórófejek eltömődését. Ha ugyanis kevesebb vizet használ az adott kör, mint kellene, akkor bizonyára gond van vele.
Az iNELS továbbá a vegyszerek és a tápanyagok öntözővízhez történő keverését is elvégzi, amihez egy relére és egy plusz szelepre volt csak szükség. A rendszer ezek segítségével adagolja a tartályban lévő vízhez a szükséges mennyiségeket, ezáltal maximálisan kontrollálja a tápanyagellátást és a vegyszerezést is.
Érdemes még néhány szót ejteni a szivattyúról is, már csak azért is, mert ha úgy vesszük, akkor ez a berendezés az öntözőrendszer lelke. A motorok védelmére COS-2 teljesítménytényező-figyelő relé került telepítésre, ami rögtön lekapcsolja az adott motort, ha az megszorul, vagy elejti a vizet. Így a tulajdonos késedelem nélkül értesül a hibákról, és megúszhatja a javítás vagy csere magas költségeit.
Mit nyert a kertészet az iNELS intelligens öntözőrendszerével?
Egyértelmű, hogy a kertészet számára rengeteg előnnyel járt az intelligens öntözés. Ezek az automatizált permetezés és tápanyagellátás, a víz-, illetve áramfogyasztás mérése, a diagnosztika, valamint a szivattyúmotor meghibásodásának figyelése és jelzése.
Mindezek a funkciók nem csak gazdaságosabbá és hatékonyabbá teszik a kertészet napi működését, de az ott dolgozók munkáját is jelentősen megkönnyítik.