Közös lónak túros a háta

Az ismert közmondás jelentése nem szorul magyarázatra, csupán talán a „túros” jelző. A közös ló háta túros, azaz sebes a lószerszámoktól, nyeregtől, így a túróhoz semmi köze. Talán túrós-ként is el lehetne fogadni, de jól belegondolva talán éppen fordított lesz az értelme? A közmondás eredeti értelmében viszont sajnos van létjogosultsága emberi kapcsolatoknál, főleg ott, ahol több család, lakó használ közös területeket. Ez a közös terület nem csak lépcsőház, alagsori pincék, stb. lehet, hanem akár pl. lakóparkok, társasházak udvara, bejárata, esetleg kertje vagy parkja is. Villamossági feladatok szempontjából a felsorolt területeken több más mellett a közös részek világításának vezérlése, a közös autóbejárat kapujának mozgatása, az ingatlan személyi bejárójánál a kiskapu zárvezérlése, valamint a csengő és kaputelefon jönnek számításba. Ha jól megnézzük nem is olyan kevés a megoldandó feladat. Fenti felsorolásból most a közös bejárat és udvar világításának vezérlésére nézünk meg néhány elvi megoldást, mely egy hozzánk beérkezett felhasználói kérdésként vetődött fel.

A feladat „kiírása”, azaz a vezérlés feltételei a következők:

  • 1 világítási kör van kiépítve több fényforrással a közös udvar és a közös park különböző részein.
  • A kézi be- és kikapcsolás fali nyomógombokkal több helyről elérhető legyen, a nyomógombok beragadás elleni védelmével.
  • A be- és kikapcsolás két mozgásérzékelő (PIR) kontaktusával is működjön; a két érzékelő záró kontaktusai párhuzamosan kapcsolódhatnak; mozgásra bekapcsol, és időzítve kikapcsol; bekapcsolás alatti mozgásra az időzítés újraindul.
  • A be- és kikapcsolást vezérelje a kapumozgató elektronikája által kiadott világításvezérlő kontaktus is, ami időzítés után kikapcsol. A kontaktus zár, ha nyitják a kaput és a környezeti megvilágítás szintje a beállított alatt van (beépített alkonykapcsoló).

Ez egy „pofon egyszerű” vezérlés lesz

Az első ábrán egy olyan vezérlés látható, melyet szinte gondolkodás nélkül, elsőre ajánlanánk. Egyik nem túl régi bejegyzésünkben bemutattuk a CRM-46 típusú intelligens lépcsőházi automatát, mely a kétféle időtöbbszörözős lépcsőházi automata funkció mellett időzített vagy anélküli impulzusreléként is használható. Tehát nincs más teendőnk, mint beállítani a „b” időtöbbszörözős lépcsőházi automata funkciót és az időzítési értéket (relé bekapcsolt időtartamát), valamint bekötni a párhuzamosított nyomógombokat. 

1_abra_2020_45

Ezzel készen is van a több helyről vezérlés és a nyomógomb beragadás elleni védelem is, hiszen a CRM-46 ebben a funkcióban alapvetően rendelkezik ezzel. A védelem úgy működik, hogy az „S” bemenet 2 s-nál hosszabb idejű aktivitására (pl. „kipöckölt” gomb) kikapcsol a kimenet. A mozgásérzékelők és a kapumozgató elektronika világítást kapcsoló relé kimenetei „VAGY” kapcsolatba van kötve egymással és az időrelé NO kimenetével, így közvetlenül kapcsolják a világítási kört - amennyiben kontaktusaik alkalmasak arra. Egyszerre működésnél mindig a leghosszabb időzítésű vezérlés fog érvényesülni.

A megoldás egyik hátránya, hogy a kért nyomógomb beragadás elleni védelem csak részben teljesül, ugyanis bármelyik nyomógomb beragadása vagy kipöckölése megakadályozza az időrelé bemenetének vezérlését, így a többi nyomógombbal sem lehet tovább kapcsolni a világítást.

Ez „három-pofon” egyszerű lesz

A következő ábrán az előzőhöz képest egy jócskán megbonyolítottnak tűnő kapcsolási rajz látható. A világítás kapcsolását egy MR-42/230V típusú kétcsatornás impulzusrelé egyik reléje végzi a B1 - B2 összekötésnek megfelelően párhuzamosan működő relékkel (nem léptető funkcióban). A másik relét a kimenet állapotának érzékelésére használjuk a PIR-ek által történő vezérlésnél. A mozgásérzékelők és a kapumozgató világításkapcsoló NO kontaktusait párhuzamosan csatlakoztatjuk a két CRM-91H/230V típusú időrelé „S” vezérlő bemenetéhez. Mindkét időrelé rövid idejű elengedés-késleltetést végez (egy impulzust ad ki), de az egyik felfutó élre indítva, a másik lefutó élre, melynek köszönhetően a PIR-ek és a kapumozgató világítás reléjének időzítésével be- és kikapcsolható az impulzusrelé anélkül, hogy befolyásolná az ON/OFF bemenet más irányokból történő vezérlését a közös vezetéken.

2_abra_2020_45

A nyomógombok lenyomását külön egy-egy CRM-91H/230V időrelé érzékeli és alakítja át egy rövid impulzusra az elengedés-késleltetések 2 - 3 s időtartamra történő beállításával. Az időrelék NO kimeneti kontaktusai szintén a közös ON/OFF vezetékhez csatlakoznak az impulzusrelé vezérléséhez. A beragadás elleni védelem ennél a megoldásnál már külön-külön minden nyomógombra megoldott, hiszen egy adott nyomógomb lenyomására, azaz felfutó élre a hozzá tartozó időrelé meghúz és elindul az elengedés késleltetése, melynek letelte után kikapcsol a kimenet akkor is, ha az „S” bemeneten esetleg még jelen van a vezérlőjel, azaz beragadt a gomb, kipöckölték vagy egyszerűen csak hosszan nyomják. A kikapcsolt kimenet így nem gátolja meg a többi vezérlés lehetőségét. A nyomógombos vezérlés nem rendelkezik kikapcsolás-késleltetéssel, de a PIR-ek egyikének látószögébe érve, annak időzítése kikapcsolhatja automatikusan a kimenetet.

A „két-pofon” egyszerű kapcsolás

Az 1. és 2. ábra kapcsolási logikáját kicsit összegyúrva adódik az utolsó ábrán látható áramkör.

3_abra_2020_45

A világítás kapcsolása az összes kapcsolóeszköz párhuzamosításával minden vezérlési helyről közvetlenül történik, mindenféle jelformálás, impulzussá alakítás nélkül. Az Ny1, Ny2, Ny3 nyomógombok a rajzon más-más időrelé típushoz csatlakoznak, mely csupán azt a célt szolgálja az elvi rajzon, hogy bármelyik választható. Az R31 (CRM-46) és R33 (CRM-61) típusok időzített impulzusrelé funkcióban működnek, azaz időzítés alatt is kikapcsolható a világítás. Az R32 (CRM-91H/230V) normál elengedés-késleltető, melynél időzítés alatt nem kapcsolható ki a kimenet. R32 beállítható egyébként az „e” funkcióra is, melyben újraindítható lesz az elengedés-késleltejatés, ha időzítés alatt újabb vezérlőjelet kap az időrelé. A PIR-ek és a kapuvezérlés világítás reléi is közvetlenül kapcsolják a világítást saját időzítésüknek megfelelő világítási időtartammal. 

Fix, állandó bekapcsolást biztosító kapcsoló beépítése nem tűnik jó ötletnek, még akkor sem, ha megbízhatónak ismert a közösség, ugyanis azt nappal is fel lehet kapcsolni, amikor senki se veszi esetleg észre. Hosszabb világítást igénylő tevékenységekhez célszerűbb hosszabb időzítésre is beállítható kikapcsolást tervezni, melyhez egy CRM-46 időtöbbszörözős lépcsőházi automata rendszerbe illesztése tökéletesen megfelel. A nyomógomb többszöri megnyomásával max. 30 percre növelhető a bekapcsolási időtartam.

A kapcsolás további előnye, hogy a nyomógombok egyedi időzítésre állíthatók. Érdekessége, hogy a párhuzamos kapcsolásnak köszönhetően egyszerre vezérlésnél mindig a leghosszabb időzítésű relé a nyerő, de meghosszabbítható a bekapcsolás időtartama egy másik nyomógomb megnyomásával is. Ekkor ennek az időzítése érvénysül, ha hosszabb, mint az éppen zajló késleltetés hátralévő időtartama.

 

Figyelem! A bemutatott megoldások elvi kapcsolási rajzokkal vannak illusztrálva, melyekben a többszöri ellenőrzés vagy műhely körülmények közötti tesztek ellenére is lehetnek hibák. Adott feladatra való alkalmasságuk ellenőrzése, esetleges módosítása a telepítő feladata és felelőssége! A szerző és a cég nem vállal felelősséget a bemutatott elvi megoldások felhasználásából eredő károkkal és egyéb problémákkal kapcsolatban. A rajzokon látható vezetékek színei csak a könnyebb átláthatóságot segítik, nem feltétlenül egyeznek meg a szabványos vezetékezés színeivel!