Okostelefonok intelligens otthonok vezérléséhez

Az intelligens otthonok vezérlése többféle módon és eszközön keresztül történhet. Irányíthatjuk őket fali panelekről, a számítógépünkről, a táblagépünkről, valamint az okostelefonunkról is.

Az okosotthon mindenhol velünk lehet

Annak, hogy az intelligens otthont egy okostelefonról is irányíthatjuk az a legnagyobb előnye, hogy így mindenhol velünk lehet a lakásunk. És hogy ez miért jó? Talán nem szorul magyarázatra, de azért nézzünk néhány igazán nyomós érvet mellette.

38084347_m

Először is, mert így bármikor bekukkanthatunk az otthonunkba, és ellenőrizhetjük, hogy minden rendben van-e. Márpedig ez olyan fokú biztonságérzetet és nyugalmat adhat az intelligens otthon tulajdonosának, ami megfizethetetlen.

Azt is megtehetjük továbbá, hogy egy adott funkciót elindítsunk vagy lekapcsoljunk, ha úgy látjuk szükségesnek. Egy okostelefon valódi szabadságot ad nekünk bárhol vagyunk is, ezért kiváló eszköz az okosotthon vezérléséhez.

Teljes kontroll az otthonunk felett: a lakásvezérlő applikációk

Egy okostelefon önmagában még nem elég ahhoz, hogy az intelligens házunkat irányítsuk vele. Ahhoz ugyanis, hogy ezt megtehessük, egy lakásvezérlő applikációra is szükségünk van, mint ahogy a laptopunk sem ér semmit szoftverek nélkül.

A lakásvezérlő applikációk olyan, a telefonunkra letölthető speciális programok, amikkel a lakás valamennyi funkcióját vezérelhetjük akár az otthonunkból, akár távolról Wi-Fi kapcsolat segítségével.

Lakásvezérlő applikációkat több cég is fejleszt mind Androidos, mind pedig iOS operációs rendszert futtató okostelefonokra. Ilyen alkalmazás az ELKO EP saját szoftvere, az iHC is, ami mindkét operációs rendszerhez letölthető: iHC MIIRF iOS-hez, és iHC MAIRF Androidra.

Melyiket válasszuk, azaz Androidos vs. iOS okostelefonok

Már csak az a kérdés maradt, hogy milyen okostelefont vegyünk magunknak az intelligens otthonunk vezérléséhez. Egy iPhone-t, vagy a nagy konkurens, Androidos Samsung lesz a jobb választás? Esetleg egy teljesen más készülék, amikből akad szép számmal a piacon?

A helyzet az, hogy gyakorlatilag teljesen mindegy. Egy iPhone 6 éppolyan jó döntés lehet, mint a Samsung Galaxy S6, de ha van egy kedvenc márkánk, akkor nyugodtan maradhatunk annál. Egy dologra kell csak figyelnünk: hogy a telefon specifikációja jó legyen, hiszen minden a készülék teljesítményén múlik.

Az iHC alkalmazás

Az iHC lakásvezérlő alkalmazása egyaránt letölthető Androidos (iHC MAIRF), illetve iOS-es (iHC MIIRF) okostelefonokra is, ami azért különösen praktikus, mert Androidot rengeteg készülék használ, az iPhone-ok rajongótábora pedig igazán hatalmas.

Maga az alkalmazás jól felépített. A kezelőfelülete egyszerű, áttekinthető, és bárki számára könnyen elsajátítható. Ezek után pedig mi sem könnyebb, mint az okosház irányítsa, ami magában foglalja a biztonsági rendszert, fűtést, világítást, redőnyöket, villamos fogyasztókat stb. egyszóval minden létező funkciót.

Milyen rendszereket vezérelhetünk egy okostelefonról?

Ha velünk van az okostelefonunk, és csatlakozunk smart home rendszerünkhöz – helyi hálózaton keresztül vagy távoli eléréssel –, akkor otthonunk valamennyi funkcióját tudjuk irányítani vele.

Már számtalan példát mutattunk be azzal kapcsolatban, hogy egy okosotthon mire képes, illetve, hogy milyen funkciókat tud ellátni. Ezek a feladatok igen változatosak, és a szórakozástól egészen a komoly biztonsági rendszerekig terjednek.

Az okostelefonunk használatával ezeket a funkciókat egytől egyig irányíthatjuk, legyen az a légkondicionáló, az árnyékolók, vagy éppen a világítás vezérlése.

Biztonságos az otthonunkat okostelefonról vezérelni?

Nos, emellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen napjainkban sokakat aggaszt a digitális biztonság kérdése. Nem is alaptalanul, de általánosságban elmondható, hogy kellő odafigyeléssel, illetve az alapvető biztonsági szabályok betartásával az okostelefonok használata – akár az intelligens házunk vezérléséhez is – nem hordoz kiugró kockázatokat.

Az okosotthonunk távoli irányításának legjobb eszköze az okostelefon, hiszen ez az az eszköz, amit szinte mindig magunknál tartunk. Akármilyen készülékünk is van, biztosan megtaláljuk rá a megfelelő alkalmazást az intelligens otthonunk vezérléséhez.