Az okosforradalom kora

Valószínűleg a legtöbb olvasó emlékszik rá, amikor még azon tanakodtunk, hogy vajon mitől is okos egy telefon, mi az amitől többet tud, mint egy sima mobil? Az azóta eltelt jó pár évben, mint ahogy rendszeresen írunk is róla, már komplett okosházakról beszélhetünk, ahol minden automatizáltan működik.

Most egy kis kitekintést teszünk, hogy merre is tart a folyamat, mert ha észrevesszük, ha nem, az okosforradalom korát éljük. Mi van, és mit lehet megokosítani? Gyakorlatilag mindent, így érdemes foglalkozni a támával. Ha már az intelligens háznál tartunk, akkor a benne található összes háztartási gépből is van már okos változat, melyek lelke egy egyszerű Wi-Fi, vagy egyéb vezeték nélküli kapcsolat. Ennek köszönhetően nem csak az okos telefonunkkal, de egymással is össze lehetnek kötve.

shutterstock_264710594

Nézzünk egy példát. A sütő digitális kijelzőjén kiválasztjuk, hogy aznap sült csirkét szeretnénk enni, a készülék rögtön üzenetet küld a hűtőszekrénynek, amely jelzi, hogy megvannak-e a szükséges összetevők az ételhez. Amennyiben nincsenek, máris küldi az sms-t, hogy bizony venni kéne fagyasztott burgonyát, mert nincs. Ha bevásárlás közben jut eszünkbe, hogy nem indítottuk el a mosást, semmi baj. Egy érintés a telefonunkon és indul is a program. Ha pedig lejárt, a mosógéptől rögtön kapunk egy sms-t, hogy ideje kiteregetni.

De ezek csak a nagygépek, a kis eszközök okossága szintén határtalan. A fitnesz eszközöket már nagyjából megszoktuk, melyek képesek mérni a pulzusunk, az elégetett kalóriát és hasonlókat, de ez csak a kezdet.

Ahogy van már biciklin okospedál, úgy van okoskanál és okos evőpálca is. Az első az étel összetételét volt képes elemezni, az okos evőpálca már azt is tudja, honnan importálták a vacsorát, amit éppen fogyasztunk. Ön elképzelte már az életét 10 év múlva egy smart home-ban, okos eszközök között? Van egy jó hírünk: Már nem kell 10 évet várni, ez már a jelen!