Az intelligens otthonok története - 1. rész

Voltak olyan idők, amikor az intelligens otthonok lehetősége még csupán színtiszta sci-finek, tudományos fantasztikumnak látszódott, pedig ma már szerves része lehet az életünknek minden általa kínált előny.

Az intelligens otthonok elődjeinek elterjedésére egészen a 20. század elejéig kellett várni, de ne ugyanazokra a dolgokra gondoljunk, mint amikkel ma találkozunk, az okos megoldások korszakában.

Mai szemmel nézve a kezdet kezdetén még igencsak mulatságosnak ható eszközök és kialakítások születtek, miközben napjainkban a technológia olyan gyorsan fejlődik, hogy szinte havonta születnek a forradalmi megoldások.

A 19. század távirányítós eszközei

Manapság sokan el sem hiszik, de a távirányítás lehetőségével már az 1800-as évek végén kísérleteztek, és erre kiváló példa volt Nikola Tesla levédetett eljárása.

 12812631_m

A U.S. Patent 613809-es sorszámmal rendelkező szabadalom a "Módszer és eszköz a mozgó járművek irányítására" nevet kapta, és 1898 nyarára datálhatjuk. A távvezérlő rádióhullámok segítségével továbbította az utasításokat, és amikor a feltaláló bemutatta azt a közönségnek, akkor egy hajót használt mint szemléltető eszközt.

És a módszer működött. Nem véletlen, hogy ma létezik olyan (televíziós) távirányító-család, ami tiszteletből a világhírű, sokáig Magyarországon élő és dolgozó tudós nevét kapta.

A távirányítás lett az új szenzáció

Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem sokkal Tesla találmánya után megjelentek az alternatívák, más feltalálók eszközei.

1903-ban például bemutatták a Telekinót, vagyis azt a robotot, ami képes volt engedelmeskedni a rádióhullámok segítségével átadott parancsnoknak. Sokan erről az eszközről gondolják azt, hogy megalapozta a modern távirányítás alapjait, főleg, hogy a feltaláló, Leonardo Torres Quevedo három évvel később sikeresen partra irányított egy hajót a távolból vezérelve azt.

Nem véletlen, hogy a technikát később a hadiiparban is megpróbálták felhasználni, de a módszer tökéletesítésére végül Quevedo nem kapott elég pénzt.

Az otthoni felhasználás kezdete

Az 1910-es évek közepétől és végétől viszont nemcsak megjelentek, de széles körben el is kezdtek terjedni az árammal működő otthoni eszközök.

Szép lassan persze, hiszen a magán-felhasználású villamos hálózatra egészen a 20-as évekig kellett várni, és az Egyesült Államokban is csak 1934-ben lett elérhető a legszélesebb társadalmi körök számára, a gázzal, vízzel és telefonnal egyetemben.

Egy kis érdekesség: 1916-ban egy vállalkozó az Egyesült Királyságban azt mondta, hogy az ország kisebb területe a villamos hálózat kiépítésekor előny lehet, de az azt támogató törvényre egészen 1919-ig várni kellett. A szigetországban 1938-ban lett széles körben elérhető a villamos hálózat.

Ettől függetlenül az intelligens otthonok és az elektromos otthoni kütyük kapcsán igazi amerikai csodáról beszélhetünk, amihez persze kellett az, hogy először gázmeghajtással kísérletezzenek (vagyis a megoldások folyamatosan fejlődjenek), és hogy szép lassan kiépítsék az elektromos hálózatokat.

Az olyan "otthoni szolgák", mint az elektromos kenyérpirító, mosogatógép, vízmelegítő, hűtő vagy épp vasaló ezekben az időkben jelent meg és terjedt el igazán.

Az emberek kezdték felfedezni, hogy az élet lehet kényelmes, és az addig extra fáradtságot és néha kellemetlenséget is igénylő feladatok lényegesen leegyszerűsíthetők.

Épületautomatizálás és okos otthon megoldások!

Előző cikkünkben az internetről írtunk bővebben!